Charlie ChaplinA filmművészet zsenije
Mutual széria
Chaplin a Mutual stúdiónak 1916 és 1917 között dolgozott, és másfél év alatt tizenkét filmet készített el. A Mutual-ek a legkidolgozottabb kéttekercses komédiák, amelyek tükrözik Chaplin kísérletezését, ugyanis a Mutual-nél teljes szabadságban, saját stúdiójában alkothatott. A filmek hatalmas nevetést, izgalmas kalandokat és Chaplin édes-bús hangulatát nyújtják mindenkinek.
A dinamikus üzletvezető
The Floorwalker
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. május 15.
A dinamikus üzletvezető Chaplin első filmje a Mutual-lel kötött szerződés keretében, és egy sikkasztásról szól. Az ötletet Chaplinnek az adta, amikor bátyjával, Sydney-vel New Yorkban volt szerződést kötni. Mikor a Hatodik sugárúton sétáltak felfele, a Harmincharmadik utcánál meglátott egy férfit, aki elesett egy mozgólépcsőn, és az fekve felvitte a vonat állomáshoz, és hirtelen rájött a mozgólépcsőben rejlő komikus lehetőségekre. Megkérte a műszaki igazgatóját, Ed Brewer-t, hogy tervezzen és építsen meg egy mozgólépcsőt abba az áruházi díszletbe, amelyet művészeti igazgatója, George ’Scotty’ Cleethorpe alkotott (aki Chaplinnek már az Essanay-nél is dolgozott). „Mikor már megrendelem a díszletet, jön oda hozzám a művészeti rendező, részletekért. Hasamra ütök és elmondom neki, hogy tulajdonképpen hol is legyen az ajtó vagy az oszlop” írja Chaplin önéletrajzában. „Sok komédiát ezzel a módszerrel kezdtem el.” Miután Mack Sennett látta A dinamikus üzletvezetőt, így nyilatkozott: „Hogy a fenében nem jutott ez nekünk még eszünkbe?”
A legjobb Chaplin Mutual-filmekre jellemző pátosznak, romantikának vagy iróniának nyoma sincs A dinamikus üzletvezetőben. A korai filmjeire jellemző durvaság és kegyetlenség még teljesen evidens a filmben, bár korábbi filmjeivel ellentétben erősebb történetvezetést tartalmaz, és a mozgólépcsős üldözéses jelenetek újdonságnak számítottak 1916-ban a komédiákban. Chaplin fejlődése abban látszódik, hogy már egy kecsesebb műfaját csinálja a filmkomédiáknak, például amikor megtalálja a zsákot tele pénzzel és belebújik. (A jelenetsor azzal fejeződik be, hogy a Manager fojtogatja.) A közönség el volt ragadtatva; nagyon örült Chaplin briliáns megoldásainak, bár még nem fejlesztette ki a filmkomédia új verzióját, ami majd harmadik Mutual-filmjében jön elő, A vagabundban.
Charlie a tűzoltó
The Fireman
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. június 12.
Chaplin, második filmjében a Mutual-nél, egy ostoba tűzoltót szerepeltet, aki a 23-as tűzoltó állomáson dolgozik. Charlie álmos, és összetéveszti az ébresztő óra zaját a tűzriadóval, és egyedül kivezeti a lóvontatta tűzoltóautót a garázsból. Amikor rájön hibájára, egyszerűen visszatolat a kocsival az állomáshoz, és a lovak visszafele galoppoznak (ez egy korai kamera trükk – Foster és Totheroh, a két kameraman nagyon ügyesesen filmezett).
A Charlie a tűzoltót részben egy valóságos tűzoltóállomáson forgatták, és két lebontásra ítélt házat gyújtottak föl, hogy a jelenet a filmben hiteles legyen. Bár a film költsége magas volt, a kéttekercses film nem volt kidolgozottabb, mint Chaplin korábbi filmjei: a tűzoltók játéka a filmben a Keystone rendőrök, illetve egy musical társaság komédiás megoldásaira emlékeztet.
A Charlie a tűzoltó, mint A dinamikus üzletvezető,az Essanay verekedős filmjeihez hasonlít. Chaplin nagyon figyelmesen forgatta le a filmet, a közönség általa feltételezett elvárásaihoz igazodva. Aztán kapott egy levelet egy rajongójától, aki a Charlie a tűzoltót a nagy Midwestern moziban látta, s aki csalódottságának adott hangot. Talán ez volt az egyik olyan levél Chaplin pályafutása során, ami a legnagyobb hatással volt rá:
„A spontaneitás hiányát vettem észre a legutolsó filmjében. Bár a film tagadhatatlanul mulatságos, de a nevetés már nem volt olyan erőteljes, mint korábbi munkáiban. Attól, tartok, hogy Ön a közönség rabszolgájává vált, miközben a legtöbb filmjében a közönség volt az ön rabszolgája. A közönség, Charlie, szeret rabszolga lenni.”
Ez nagy lecke volt Chaplinnek, a további pályafutásában mindig megbízott és ragaszkodott a saját elképzelésében, és nem próbált meg arra hagyatkozni, hogy vajon a közönségnek milyen feltételezett elvárásai vannak.
A vagabund
The Vagabond
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. július 10.
A vagabund Chaplin harmadik Mutual filmje, egy fontos lépés volt Chaplin karrierjében, amelyben már megjelennek a pátosszal teli elemek, amelyeket a komédia integráns részévé tesz. A vagabund a Cirkusznak (1928) és A kölyöknek (1921) a prototípusa; Chaplin ugyanazt a szerelmi háromszöget alkalmazza, mint A csavargóban (1915), és amit aztán újra feldolgoz a Napos oldalban (1919) és a Rivaldafényben (1952). A vagabundban Chaplin egy valószínűtlenül vidám befejezést alkalmaz: amikor a rabszolga cigánylány azt kéri, hogy az autó, ami elviszi, forduljon meg, és hozza el Charlie-t is vele együtt.
A legendák szerint Chaplin eredetileg egy olyan befejezést akart, amelyben vízbe fojtja magát, de egy rusnya farmerasszony megmenti, viszont újra vízbe merül, miután ránéz megmentőjére. Azonban a fennmaradt kimaradt jelenetek nem igazolják ezt.
A vagabund nem egy olyan kirobbanó erejű komédia, mint Chaplin korábbi munkái. Ahogy a filmet megrendezte, az nagyon jól mutatja érzékenységét, és azt a visszafogottságot, ahogy a melodramatikus témához nyúl, mint például abban a drámai részben, ahol az eltűnt gyermeket sajátos anyajegye segítségével azonosítják végül. Chaplin előadásmódja nagy melegséget és mélységet mutat.
A vagabundnak ez a hangulata nagyon sok későbbi filmben megjelenik. A film kétértelmű befejezése egy iránymutatást ad arra, hogy a jövőben Chaplinnek milyen lesz a kapcsolata filmbeli szerelmeivel, vagy Jackie Coogan-nel a kölyökben. A durva cigányfőnök előfutára a Cirkuszban szereplő mostohaapának. A filmbeli jelenetek, ahol Chaplin hegedül (különösen amikor nagyon gyorsan játszik hangszerén, vagy beleesik a vödörbe), előrevetíti a Rivaldafényt. A vagabund világosan mutatja Chaplin fejlődését a filmes elemek felhasználásában, ami végigkíséri egész pályafutását, és a film különösen jól vegyíti a komédiát és drámát.
Hajnali egy óra
One A. M.
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. augusztus 7.
A Hajnali egy óra Chaplin negyedik Mutual filmje, egy nagyon hatásos, virtuóz darab, amiben teljesen egyedül szerepel, kivéve egy rövid jelenetet, amelyben Albert Austin tűnik fel taxisofőrként. A film Chaplin kiváló pantomimes mozgás bűvészmutatványa, egy komikusan kreatív előadásmód egy behatárolt területen és briliáns, hogy egyetlenegy mozdulatot sem ismételt meg soha. Chaplin állítólag azt nyilatkozta: „még egy ilyen film, és viszlát, Charlie”. A film egy nagyon egyszerű szituáció köré épül: egy részeg úriember megérkezik haza kora reggel, és megpróbál fölmenni az emeletre hálószobájába. Az ágyjelenet hatással volt Buster Keaton-ra, aki ugyanígy egy tárgy köré épített egy filmet – így a jacht a The Shipben (1921), a gőzhajó A navigátorban (1924) és egy motorvonat A generálisban (1926), és hatással volt Chaplin Modern időkjére is, ami egy kiváló értekezés arról, hogy a gépek hogy ejtik foglyul az emberiséget. Chaplin művészeti igazgatója, Scotty Cleethorpe csinálta a pompásan szürreális díszleteket, és műszaki rendezője, Ed Brewer, meg a kiválóan összecsukódó ágyat, amit Chaplin egy emlékezetes eszközzé változtatott.
A mű nem csak egy figyelemreméltó kísérlet, hanem egy felbecsülhetetlen értékű felvétel is Chaplin híres részeg karakteréről, ami korábban egy Fred Karno szkeccsben volt látható. Miközben a filmet csinálta, írta meg az Amin az emberek nevetnek írásának – amit az AMERICAN MAGAZINE publikált 1918-ban - részegekről szóló részét:
„Nincs is mulatságosabb egy olyan alaknál, mint aki éppen nevetségessé teszi magát ... egy ember, aki, miután valami nevetséges történt vele, nem hajlandó beismerni, hogy szokatlan dolog történt, és megpróbálja megőrizni emberi méltóságát. Talán a legjobb példa erre a részeg, akinek beszéd közben összeakad a nyelve, egyenesen is alig tud menni, és aki el akarja hitetni veled, hogy ő teljesen józan.
Sokkal mulatságosabb ez a fajta részegség, mint az a férfi, aki nagyon harsány, egyértelműen részeg, és nem törődik az őt ismerőkkel. Egy részeg karakter a színpadon majdnem mindig mulatságos, ha méltóság teli próbál maradni, mert a színházi rendező megtanulták, hogy ez a méltóság megőrzéssel való próbálkozás mindig vicces.”
Charlie a női szabó
The Count
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. szeptember 4.
Az ötödik film a Mutual-szériában a Charlie a női szabó: a Charlie a pincér (1914), a Barátja a bandita (1914) és a Charlie a szökevény (1915) továbbfejlesztett változata, és előrevetít olyan filmeket, mint a Charlie a görkorcsolyázó, A henyélők osztálya (1921) vagy A diktátor (1940), amelyekben Chaplin egy olyan embert személyesít meg, akivel nagyon jól be tudja mutatni a gazdagok és szegények közötti különbséget – ami az egyik legkedveltebb témája. A film Chaplin legnagyobb szabású produkciója eddig, három főhelyszínen forgatták (a szabó műhelyében, egy konyhában és Miss Pénzeszsák otthonában). A film táncos jeleneteihez Chaplin egy kis zenekart alkalmazott. A csúszós táncparketta elősegít néhány emlékezetes hóbortos tánclépést Charlie-tól, beleértve az elcsúszás utáni sajátos felállást, amikor beakasztja sétabotját a csillárba.
Charlie a zálogházban
The Pawnshop
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. október 2.
A hatodik Mutual-fimben Charlie egy zálogházi asszisztenset játszik, és a zálogház egy visszaemlékezés Londonra, gyerekkorára. A film nagyon gazdag a komikus tárgymegszemélyesítésben, és a kulcsjelenet nagyon jól mutatja Chaplin géniuszát. A mutuali pályafutásának csúcsa az a híres jelenet, amelyben Charlie megvizsgál egy ébresztőórát, amit egy vásárló (Albert Austin) hozott be. A drámaíró, Harvey O’Higgins idézi ezt a jelenetet, mint egy ideális példát Charlie Chaplin művészétéhez, a THE NEW REPUBLIC 1917. február 3-ai számában:
„Chaplin egy tisztviselő a zálogházban, és egy férfi behoz egy ébresztőórát, hogy zálogba tegye. Charlie-nak el kell döntenie, mennyit ér. Először úgy nézi meg, mintha egy beteget vizsgálna. Megkopogtatja, megtapogatja, a füléhez emeli, mintha a tüdejét hallgatná meg, a szívverését figyeli egy sztetoszkóppal, és miközben hallgatgatja, mintha egy orvos szemével nézne rá, bölcsen és magabiztos szakértelemmel. Elkezdi műteni egy konzervnyitóval, és hirtelen az óra egy konzervdobozzá válik, amelynek tartalma titkokat rejt. Felfeszíti a tetejét a hüvelykujjával, és óvatosan megközelíti az orrával, beleszagol, és melankolikus kifejezéssel tapasztalja a „konzerv” szavatosságának lejártát. Az elképzelés tökéletes. A megvalósítás tartózkodó és természetes. Az eredmény nagyon mulatságos. El sem hihető, hogy egy ilyen egyszerű dolog ilyen durva lehet. Természetességében könnyed a hangvitele és egyben tragikus.”
A jelenet az órával, hasonlít Chaplin komikus átviteleihez, például az Aranylázban (1925), amikor Charlie megfőzi öreg csizmáját, és úgy is eszi, mintha egy Hálaadás napi vacsorát fogyasztana örömmel.
A zálogház tulajdonost Henry Bergman játszotta, akinek ez volt az első filmje Chaplinnel. Innentől nélkülözhetetlen tagja lesz Chaplin csapatának, és megjelenik minden filmben a Modern időkig (1936), de ennek ellenére az 1946-ban bekövetkezett haláláig szerepelt Chaplin fizetőlistáján.
A peches díszletező
Behind the Screen
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. november 13.
Korábbi komédiáinak, amelyek filmstúdióban játszódtak (az 1914-es keystone-i Egy film egy filmrajongóról és Álruhában és az 1915-ös essanayi Charlie a kellékes) újrafeldolgozása ez a film. A peches díszletező Chaplin hetedik filmje a Mutual-nek. Kifigurázása azoknak az átlagos komédiáknak, amelyeket Chaplin annyira nem szeretett, amikor Mack Sennett-nek dolgozott: Chaplin a keystone-i verekedések és tortadobálások paródiáját készítette el.
Egy törekvő színésznő (Edna Purviance) mindenre elszánt, hogy dolgozhasson, ezért álruhába öltözik, fiúnak, akit a filmstúdió alkalmaz mint rakodómunkást, amikor az alkalmazottak elkezdnek sztrájkolni (a sztrájkolók terve, hogy felrobbantják a stúdiót, egy visszautalás az 1914-es Tészta és dinamitra). Charlie, amikor felfedezi, hogy az új munkás valójában egy nő, kedvesen megcsókolja, pont akkor, amikor Góliát (Eric Campbell) belép. ’Óh, ti szemtelen fiúk’ jelenik meg megjegyzése a feliratban, amint ő ugrándozva megpöcköli az orrukat, és nőiesen elkezd táncolni, a fenekét mutatva Charlie-nak, amelybe Charlie – kihasználva a lehetőséget – bele is rúg. Ebben az időben az ilyen jelenetek szokatlanok voltak az amerikai mozikban.
Charlie a görkorcsolyázó
The Rink
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1916. december 14.
Chaplin nyolcadik filmje a Mutual-nél, a Charlie a görkorcsolyázó, az egyik leghíresebb komédiája pályafutása során. Charlie egy botcsinálta pincér, aki úgy készíti el a számlát, hogy megnézi Mr. Stout (Eric Campbell) arcán, ruháján, nyakkendőjén a leves, a spagetti, a dinnye és más ételmaradványok nyomait. Charlie szokatlan dolgokat csinál munkája során, egy különös koktélt készít, úgy, hogy teste mozog, mint egy keverőgép, miközben a koktélos pohár meg se moccan a kezében, óvatosan helyez el egy sült csirkének vélt élő macskát az ijedt vendégek asztalára. Amilyen ügyefogyott Charlie pincérnek, annyira kecses, amikor korcsolyázik ebédszünetében.
Chaplin korcsolyázó tudását akkor fejlesztette ki, amikor Fred Karno-nál dolgozott az angol Music Hallokban. Maga a film is egy Karno szkeccsre épül (amelyet részben Sydney Chaplin írt). Chaplin csinálta az összes korcsolyázós jelenetet, de néha egy huzallal segítették, például amikor derékszögben hátra vagy előrehajolt a korcsolyával, és így pokoli zűrzavart tudott okozni a korcsolyapályán. Chaplin rátermettsége és bája varázsolja a Charlie a görkorcsolyázót az egyik legemlékezetesebb korai komédiájává.
Charlie a rendőr
Easy Street
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1917. január 22.
Chaplin utolsó négy Mutual-filmje a legjobb a Mutual-ek közül. Míg a Mutual-komédiák forgatása körülbelül egy hónapig tartott, addig Chaplin több időt fordított az utolsó négy Mutual forgatására (összesen tíz hónapot), ami kiterjesztette tizenkét hónapos szerződését tizennyolc hónapra. A Charlie a rendőr a kilencedik Mutual-filmje, és a leghíresebb a Mutual-nél forgatott tizenkettő közül. Ebben a filmben alkalmazza elsőször a T-formájú utcát felépített díszletként, amihez későbbi munkáiban is háttérként nyúl. Az Easy Street látványa és hangulata gyermekkora Dél-Londonjára emlékeztette (az Easy Street az East Street-re utal, az utcára, ahol Chaplin született). A szegénység, az éhezés, a kábítószer, az erőszak - amelyek későbbi filmjeinek fő társadalmi kérdései -, mind be vannak vonva „ebbe a remek rövid komédiába”, ahogy Walter Kerr kritikus írja, „a humor be van csomagolva a fényköltemény állandó ritmusába.”
1930-ban Chaplin azt mondta a híres orosz rendezőnek, Sergei Eiseinstein-nek, hogy az a jelenet a Charlie a rendőrben, amiben Charlie egy dobozból ételt szór a szegény gyerekek közé olyan, mintha ők csirkék lennének, és azt szimbolizálja, hogy nem szereti a gyerekeket. „Azért csináltam, mert megvetem őket. Nem szeretem a gyerekeket” jelentette ki. Eiseinstein, aki nem volt meglepve a megjegyzéstől, azt mondta, hogy általában azok, akik nem szeretik a gyerekeket, azok is gyerekek. Chaplin valójában félt, és inkább a gyerekek alárendeltjeként érezte magát. Azt írta a gyerekekről: „Legtöbbjüknek önbizalma van és még nincsenek elrontva. Ha gyerekekkel vagyunk, a legjobb oldalunkat kell mutatni, mert hamar észreveszik a kétszínűségünket.”
Chaplin a filmjeiben az összes jelenetet nagyon gondosan megtervezte, ezért van az, hogy a filmforgatások alatt nem történtek balesetek, kivéve azt a kisebb balesetet, ami 1916. december 16-án történt Chaplinnel, a Charlie a rendőr forgatása alatt. Chaplin úgy emlékszik vissza, „az egész széria alatt csak egy baleset történt, a Charlie a rendőrnél. Amíg húztam az utcai lámpát nagy erőszakmatyira, a lámpa burája eltört, és az éles fémdarabkák felsértették az orrnyergemet, ezért sürgősen össze kellett varrni.” A baleset megakasztotta a forgatást, mert a varratok miatt több napon át nem lehetett Chaplint kifesteni. A baleset, a produkció nagysága és különösen, hogy ebben az időszakban Hollywood-ban nagy esőzések voltak, mind hozzájárultak hozzá, hogy a forgatás csússzon.
A gyógyforrás
The Cure
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1917. április 16.
A gyógyforrás a tízedik film a szériában, és talán a legmulatságosabb a Mutual-ek közül. A helyszínt részben egy Fred Karno szkeccs inspirálta, ami egy gyógyvízterápiás klinikán játszódik. További inspirációt jelentett a Los Angelesi Atlétikai Klub, ahol Chaplin ebben az időben lakott, és ahol először találkozott a gyógyfürdő kultúrával. Az Atlétikai Klub tornatermében birkózó küzdelmek is folytak, és ez adta az ötletet ahhoz a jelenethez, amelyben Chaplin a masszőrrel birkózik.
A film befejezése megint csúszott, köszönhetően Chaplin tökéletességre való törekvésének. Az eddig megtalált kimaradt jelenetek azt mutatják, hogy a film eleje eredetileg eléggé más volt: az első verzióban Chaplin egy liftes fiú, majd egy pénztáros a gyógyszállóban, és csak ezután véglegesítette a vicces iszákos figura alakját. A forgatás a miatt is csúszott, mert Chaplin megfázott a vizes jelenetek után.
Chaplin táncjelenete A gyógyforrásban ugyancsak figyelemre méltó. Egy elragadó jelenet van az öltözőfülkében, ahol Chaplin a legkülönbözőbb pózokat veszi föl a fürdőruhájában, ahogy a függönyt elhúzza meg visszahúzza, mielőtt elindul tánclépésekben az uszoda felé. Ezt a jelenetet a Music Hall-okban oly népszerű élőkép beállítások inspirálták.
A bevándorló
The Immigrant
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1917. június 17.
A bevándorló, amely egyszerre tartalmaz szatirikus, ironikus és romantikus valamint filmköltészeti elemeket, úgy maradt fent a huszonegyedik században is, mint egy mesteri komédia. A film Chaplin tizenegyedik Mutual-filmje, a kéttekercses filmjei közül a legjobban megkonstruált, és Chaplin egyik kedvence.
A film eredeti ötlete a párizsi Latin Negyedben játszódó Trilby darabból származik, ami két bevándorlóról szóló komédia, akik egy hajón találkoznak, majd partot érnek. Aztán elválnak útjaik, és megint összetalálkoznak, megfenyíti őket pincér, találkoznak egy művészlélekkel, majd ennek megkoronázásául, egybekelnek. Chaplin A bevándorlót olyan hosszúságúra forgatta, mint amilyen hosszan a rendezők egy nagyjátékfilmet szoktak. Azért, hogy finomítani tudjon a filmen, több mint 90 000 lépés negatívot vett fel (a végső film kb. 2 000 lépés), s négy teljes napot töltött alvás nélkül, hogy megvágja a film végső változatát.
A bevándorlóban Chaplinnek az volt a szándéka, hogy beleszője az Amerikába való bevándorlással kapcsolatos tapasztalatait, és megkísérelje az új haza keresésének egyébként traumatikus aspektusai közé vidámságot is csempészni. Chaplin nagyon sok humoros jelenetet varázsolt az Atlanti-óceánon átkelő emigránsok nehézségeiből. Ezeket a humorokat a hajó himbálózása még jobban felerősítette, ami azzal értek el, hogy a kamerához egy súlyos ingát rögzítettek. Totheroh egy speciális háromlábú állványra tette a kamerát, ami megengedte, hogy egyik oldalról a másik oldalra tudjon himbálózni az. Először a hajó mozgott, aztán a kamera. Az éttermet egy stúdióban építették fel, és egy nagy alakú hintaszék formájára helyezték rá. Az ingázó effektus segítségével, Chaplin teljes szabadságot kapott ahhoz, hogy megtervezzen minden tengeribetegséghez kapcsolódó gag-et. A bevándorlóhoz saját életéből is kapott muníciót: mintha ő is egy senki lett volna, aki Amerikába érkezve nagyon óvatosan akar bánni a pénzével. Abban az időben a pincérek nagyon rámenősek voltak, és ugyanezeket mások is érezhették. Ez a félelem adta az ötletet a kávéházas jelenethez.
A film nyitó jelenete, amely meglepő elemet tartalmazott, igazolta Chaplin várakozásait. Így írt erről 1918-ban:
„Kitalálni, mit vár egy jelenettől a közönség, s ezért valami mást csinálni, nagyon szórakoztató. A bevándorló nyitó jelenetében engem lehet látni, a hajókorlátnál állva egy távoli ponton. Csak a hátam látható, és a vállaim rázkódásából arra lehet következtetni, hogy tengeribeteg vagyok. Ha az volnék, akkor szörnyű hiba volna a részemről, ha ezt akarnám a képen megmutatni. Amit igazából csináltam, az a néző félrevezetése, mert amikor felegyenesedtem, egy halat húzok ki a tengerből, és a közönség azt látja, hogy a tengeribetegség helyett, éppen horgászom. Ez a rádöbbenés a teljes meglepetés erejével hat, s mulatságot vált ki.”
Ehhez a gag-hez hasonló gag jön elő A henyélők osztálya (1921) egyik jelenetében, ahol Chaplin háttal áll a kamerának, úgy tűnik, hogy sír, de amikor megfordul, azt látjuk, hogy éppen egy italt csinál magának, és rázza a koktélkeverőt.
A társadalomkritikai hangvétel erős A bevándorlóban, az első olyan Chaplin-film, ami ilyen megközelítést tartalmaz. Ez ebben az időben egyáltalán nem volt jellemző a komédiákra. Például, amikor a bevándorlók meglátják először a Szabadság szobrot, a bevándorlási hivatalnokok egy kötéllel összekötözik őket, mint a szarvasmarhákat, így Charlie a szabadság földjét már egy kicsit máshogy látja. Amikor a bevándorlási tisztviselő elfordul, Charlie fenéken billenti. Carlyle Robinson, a közönségkapcsolati igazgató, pont aznap csatlakozott a Lone Star Stúdióhoz, amikor ezt a jelenetet forgatták. Chaplin megkérdezte az új alkalmazottjától, mit gondol a jelenetről. „Nagyon mulatságos és nagyon realisztikus” mondta Robinson. „Van benne valami sokkoló?” „Nem, én nem emlékszem ilyenre.”
Nyilvánvalóan a kritikus hangvétel zavart néhányakat Chaplin társai közül, de Robinson válasza elégedettséggel töltötte el Chaplint. Ahogy Robinson is megerősíti: „a jelenet bennmaradt a film végső változatában, és soha nem volt ebből semmiféle probléma.” Valójában a kritikusokban sem hagyott nyomot a film társadalmi mondanivalója. Julian Johnson azt írta a FILMVILÁG című újságban: „durvasága és egyszerűsége ellenére is olyan remekmű volt, mint egy O. Henry történet, és ebben az időben nem volt olyan filmkomédia, ami ennyire ügyesen és tökéletesen lett volna kidolgozva.”
A bevándorló Chaplin filmkészítői minőségében is jelentős fejlődés, mert ez az első filmje, amelyben a karaktere elkezd egy érett, romantikus kapcsolatot kialakítani. Azért, hogy a jelenetekhez meg tudjon idézni egy romantikus hangulatot, Chaplin – úgy, mint sok filmkészítő a némafilmes korszakban – „hangulat” zenészeket alkalmazott, hogy zenéljenek a film jelenetei alatt. Chaplin ezt írja önéletrajzában: „a korai komédiáimban igyekeztem megteremteni a hangulatot, és ezt gyakran a zene valósította meg. Egy régi dal, aminek a címe Mrs. Grundy volt, hozta létre ezt A bevándorlónál. A dallam egy gyengédség utáni sóvárgást fejez ki, és két magányos lélek összekelését egy szomorú, esős napon.”
Chaplin becses helyet ajándékozott memóriájában a filmnek. Így ír az Életem képekben című könyvében: „A bevándorló sokkal jobban megérintett, mint bármely más film, amit készítettem. Azt gondolom, hogy a befejezése kifejezetten költői érzésekkel teli.”
A szökött fegyenc
The Adventurer
Rendezte: Charlie Chaplin
Írta: Charlie Chaplin
Premier: 1917. október 22.
Chaplin és bátyja, Sydney, San Francisco-ba ment A bevándorló befejezését követően. Chaplin nagyon elfáradt a sorozat forgatásának iramától, így utolsó filmje, A szökött fegyenc előtt négy hónapot pihent - ez a leghosszabb szünet karrierjének eddigi pontjáig.
A legnépszerűbb Mutual-filmje, A szökött fegyenc, egy üldözéssel kezdődik és zárul is. Ez a széria leggyorsabb ütemű vígjátéka, és bár több helyzetkomikum van benne, mint a Charlie a rendőrben és A bevándorlóban, mégis jól megszerkesztettsége, jó karakterei, és a chaplini balettos báj miatt emlékszünk rá jobban.
A híres jelenetről a filmben, amikor Charlie egy fagylaltot pottyant a nadrágjába, Chaplin részletesen ír írásában, az Amin az emberek nevetnekben:
„Az összes jelenetem abból indul ki, hogy bajba kerülök, és emiatt meg kell próbálnom úgy tenni, mintha semmi közöm nem lenne az egészhez. Ezért van az, hogy nem baj, milyen reménytelen helyzetben vagyok, mert mindig megpróbálok komolynak látszódni, megragadva a sétapálcámat, kalapomat a fejemre téve, megigazítva a nyakkendőmet, még ha az előbb a fejemen is landoltam.
Nem csak magamat helyezem kínos szituációkba, hanem más, filmben szereplő karaktereket is bajba hozok. Amikor ezt csinálom, mindig az a célom, hogy a filmes eszközöket gazdaságosabban használjam föl. Ez azt jelenti, hogy amikor egy jelenet képes hozni két, egymástól elkülönülő nevetést, az sokkal jobb, mintha két különálló jelenet hozza ezt. A szökött fegyencben ezt azzal érem el, hogy magamat az erkélyen helyezem el, és fagyit eszem egy lány társaságában. Az erkély alatt közvetlenül ott volt a földszint, ahova egy méltóságteljes, jólöltözött, nagydarab asszonyságot állítottam az asztalhoz. Miközben ettem a fagyit, egy darab leesett a kanálról, és beesett a nadrágomba, onnan pedig a lent álló nő nyakába.
Az első nevetés a zavarodottságomnak szólt, amit a fagylalt okozott, a második – sokkal nagyobb az elsőnél -, pedig akkor jött, amikor a jégkrém a nőre esett, ő megrázkódott, és elkezdett körbetáncolni. Csak egy jelenetet használtam, de két ember került bajba, és két nagy nevetést váltottam ki.
Egyszerűbb a trükk, mint amilyennek tűnik, csak az emberi természet két valóságos aspektusát használtam ki. Az egyik, amikor egy átlagos személy kerül egy gazdagabb, vagyonosabb közegben bajba, a másik, amikor valaki megtapasztalja azt az érzést, hogy az emberek őt nézik, mintha egy színpadon állna.
Az egyik dolog, amit a leggyorsabban meg lehet tanulni a színházi munkában, hogy az emberek szeretik azt nézni, ha egy gazdag ember rossz helyzetbe kerül. Ennek oka, hogy a világon az emberek 90%-a szegény, és titkon neheztelnek a maradék 10% gazdagságára.
Ha a fagylaltot, például egy takarítónő nyakába ejtem, ahelyett, hogy nevetnének, inkább rokonszenv alakul ki az asszony iránt. Azért is, mert egy takarítónő ettől nem veszíti el méltóságát, és így nem tud nevetést kiváltani. Ha viszont a fagylalt egy gazdag asszonyság nyakában végzi, a közönség fejében az fordul meg, hogy a gazdag csak azt kapja, amit megérdemel.
A nézők ugyanazokat az érzéseket élik át, mint a szereplők a jelenetben, mert szemtanúk – ha csak például vesszük a fagyis jelenetet -, amikor a gazdag nő megrázkódik, a közönség vele együtt megborzong. A dolog, ami beleviszi a személyt egy kellemetlen helyzetbe, mindig nagyon ismerős a közönség számára. Tudjuk, hogy a jégkrém hideg, így a közönség megrázkódik. Ha valami mást használnánk, amit a közönség nem tud egyből felismerni, akkor nem tudnánk ugyanezt a hatást kiváltani. Ez az oka a tortadobálásnak is a régebbi filmekben. Mindenki tudja, hogy a tejsodó pite pépes, így mindenki át tudja élni, mit érezhetett a színész, amikor hozzávágták.”
Más csúcspontjai a filmnek, amikor Charlie felvesz egy lámpaburát, és lámpának álcázza magát az őt kereső börtönőr elől, és egy hajsza, amiben Charlie egy széthúzható ajtót használ, ami egyszerre egy fejfogó, egy mozgó fal, és egy menekülési útvonal.
Ironikus, hogy a Mutual-nél készített utolsó filmjében Chaplin egy börtönből menekül. Az Essanay-jel szemben, Chaplin a Mutual-től barátságosan vált el: a Mutual 1 000 000 dollárt ajánlott neki nyolc további filmért, de Chaplin nagyobb függetlenségre vágyott. Később ezt írta: „a Mutual-szerződés kitöltésével karrierem legboldogabb periódusában voltam. Könnyűnek és szabadnak éreztem magam, huszonhét éves voltam, mesés kilátásokkal, és egy barátságos, elbűvölő világ volt előttem.”
A Mutual-filmeket gyakran újrajátszották a mozik, ki is adták őket könyvtárak számára vagy otthoni használatra. Chaplin fia, Sydney, úgy emlékezett, hogy néhány Mutual-komédiát Jerry Epstein-nel a Némafilmek mozijában látott Hollywood-ban, az 1940-es évek végén. Nagyon tetszettek nekik a filmek, de nem annyira, mint egy másik nézőnek, aki néhány sorral mögöttük ült, és aki mániákusan és kontrolálhatatlanul végignevette az előadást. Amikor a filmvetítés befejeződött, megfordultak, hogy megnézzék, ki is ő, azt találták, hogy Chaplin volt az. „Az apám volt, aki a leghangosabban nevetett! Könnycseppek gurultak a nevetéstől az arcán, és a zsebkendőjével törölgette a szemét. Oonával ült. Elhozta a moziba, mert még nem látott a Mutual-ekből.”
Chaplin talán azért emlékszik szeretettel a Mutual-re, mert ezek a filmek mintegy megalapozták mindazt, ami ezután jött csodás karrierjében. Chaplin korábbi filmjei, bár a maguk idejében fantasztikusak voltak, eltűntek volna a süllyesztőben, ha nem jön az, amit „Chaplinesque-nek” nevezünk. Ez egyszerre ötvözi a komédiát, a pátoszt s a társadalmi mondanivalót, mint ami látható például A vagabundban, a Charlie a rendőrben és A bevándorlóban meg az ezt követő legjobb Chaplin-filmekben is. Chaplinen kívül nincs még egy olyan rendező, aki ezeket az elemeket ilyen magas szinten tudta egyszerre egy komédiába sűríteni. A Mutual-filmek azért is rendkívüliek, mert egy olyan korszakot képviselnek Chaplin életében, amikor megengedhette magának, hogy örömmel, mintsem szenvedve alkothasson kreatívan, és ez eredményezte, hogy karrierjének néhány legmulatságosabb filmje ekkor született meg. Hogy a Mutual-filmek mennyire a minőséget jelentették, nem csak az mutatja, hogy mások is átvettek ötleteket a filmekből (beleértve Chaplin kortársait is, Harold Lloyd-ot és Buster Keaton-t és olyan későbbi komédiásokat is, mint a Marx Fivérek), hanem, hogy Chaplin maga is gyakran nyúlt vissza a Mutual-ekhez, és szabadon átvett belőlük későbbi, még kidolgozottabb filmjeihez. Talán ugyanazon okokból fordult nagy szeretettel ezekhez a filmekhez, mint közönségének több generációja is, azért, mert rendkívül tiszta humora, találékony komikuma és vidámsága van a mai napig is.
Megrendelés
Charlie Chaplin - The Mutual Films
A Charlie Chaplin - The Mutual Films kétlemezes DVD-sorozat, amelyen Chaplin 1916 és 1917 között készült összes Mutual-filmje megtalálható. Mindegyik film digitálisan felújítva, a legteljesebb formájában, Carl Davis csodálatos zenéjével élvezhető újra.
A BFI 2005-ben jelentette meg Angliában, az eddig csak Amerikában forgalmazott Mutual-szettet, vadonatúj zenével és extrákkal.
Hozzászólás
Hírek
- Reklám
Autó oldal
Szeretne többet megtudni az autókról és a leghíresebb világmárkákról?
Bern és Svájc
Szereti a hegyeket vagy Svájcot?
Szavazás